VTMSz
Garai Tamás – Legjobb Tanácsadási Projekt – Díj díjátadó ünnepség
2008. szeptember
23.
Danubius Health Spa Resort HELIA Conference Hotel – 1134
Budapest, Kárpát u. 62-64.

Idén is ünnepélyes keretek között került sor a VTMSz Garai Tamás
– Legjobb Tanácsadási Projekt – Díj átadására.
A díj évenkénti
meghirdetésével a VTMSz a vezetési tanácsadási szakma
alapelveinek, etikai normáinak minél szélesebb körben való
elterjesztését szorgalmazza.
A
díj elnevezése Dr. Garai Tamásnak, a vezetési tanácsadás egyik
első hazai művelőjének, a VTMSZ egyik alapítójának és első
főtitkárának állít emléket, tisztelegve és elismerve áldozatos
munkáját a szakma fejlődéséért.
Az idén 4
pályázat érkezett:
□
Az MCS Kft. két pályázatot nyújtott be. Az egyik pályaműve:
„A Szakértői támogatás a
szakszervezeti megállapodásokhoz – az E.ON Hungária Zrt. és
a szakszervezetek közötti cégcsoport szintű Kollektív
Szerződés megkötéséhez”.
Az MCS Kft. feladata volt egységes
juttatási rendszer kialakítása és elemeinek rögzítése egy
minden munkavállalóra vonatkozó, a szakszervezetek által
elfogadott kollektív szerződésben.
□
Az MCS Kft. másik pályaműve: „Úttörők a közszférában –
Rendszerszintű szervezeti kultúra-fejlesztési diagnózis a
Nemzeti Hírközlési Hatóságnál”
A feladat, egy hosszútávon kialakult
és mélyen rögzült hivatali szervezeti működés és kultúra
megreformálása, mely bátor törekvés az ügyfél – a Nemzeti
Hírközlési Hatóság – részéről és a szakmai felkészültségen
túl kifejezett rugalmasságot, spontaneitást követelő feladat
a megvalósításban résztvevő tanácsadók részéről.
□
Dr. Zavagyil és Társai Kft. „A RATI Kft. reorganizációja”
címmel nyújtotta be pályázatát.
A pályázat egy komlói kisvállalkozás
hatékonyabbá tételét célzó reorganizációs munkát, annak
feladatait és megoldásait mutatja be.
□
A Fókusz-2. Kft. „Érték innováció alapú vezetési tanácsadás
az EU települések fejlesztéséért” című pályázatával indult a
díjért.
A pályamű bemutatja a Gyomaendrődi
Városi Önkormányzat számára versenyképes komplex turisztikai
termékek kialakítását, hatékony marketingmunkával azok
megfelelő piacokra juttatását.
A
beérkező pályázatokat a vezetési tanácsadási szakmát, illetve
annak produktumát jól ismerő tagokból álló Bíráló Bizottság
értékelte. A hattagú szakmai zsűri a Dr. Zavagyil és Társai
Kft. pályázatát ítélte a legjobbnak. A Bizottság méltatta
elsősorban az ügyfelet, ifj. Rajnai Attilát, a vállalkozót: a
kisvállalkozókra ma még oly nem jellemző módon, nagy személyes
bátorsággal és nyitottsággal profi vezetési tanácsadókat vont be
cége üzleti stratégiájának, üzleti- és munkafolyamatainak
újratervezésébe, kialakításába. Másodsorban dicsérte a pályázót,
Dr. Zavagyil Zoltánt és munkatársait, a sokoldalú, alapos,
felkészült és szakszerű – vezetési tanácsadókhoz méltó – üzleti
kockázatot vállaló – sikerdíj fejében vállalt munka –
munkavégzésért. A RATI Kft. azóta megnövekedett profitabilitása,
jelenleg stabilizálódó, de növekedést ígérő forgalma is
alátámasztja a profi munkavégzést, ami az eredményben testesül
meg.

Természetesen dicséret illeti meg a többi pályázót is, hiszen
kiemelkedő teljesítményről tettek tanúbizonyságot elkészített
pályázatukkal. Ezen pályaművek is azt erősítik, hogy a vezetési
tanácsadási tevékenység komoly befektetést igényel – időben és
folyamatos szakmai fejlődésben egyaránt, amely nélkül nem
garantálható a minőség, a magasabb hozzáadott érték, amely
alapja az ügyfél és tanácsadó tartós együttműködésének.